Az Országgyűlés által múlt héten elfogadott, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény értelmében ugyanis az átvevő (azaz az új kormány) dönt a kormányzati átadás-átvétel időpontjáról, helyéről és egyéb feltételeiről - közölte a Fidesz leendő közigazgatási minisztere.

Navracsics Tibor keddi közleményéből kiderül: a jogszabály egyértelműen rendelkezik arról is, hogy az átadó hatáskörének megszűntét követő 3 napon belül sort kell keríteni az átvételre. Az átadás-átvétel a Fidesz tervei szerint az új kormány megalakulása utáni első munkanapon, május 31-én hétfőn minden minisztériumban megtörténik.

Szollár Domokos kedden jelentette be: a Bajnai-kormány tervei szerint május 29-én szombaton lesz az átadás-átvétel, az Orbán-kormány aznap beiktatott minisztereivel. A szóvivő elmondta: a minisztériumokban jelenleg dolgoznak azon, hogy a Fidesz javaslatára a múlt héten a parlamentben elfogadott átadás-átvételt szabályozó törvénynek megfelelően fejezzék be a szükséges dokumentumokat.

- Független Hírügynökség -